36. Rész -
Másnap nyúzottan keltem. Munkába se akartam menni. Úgy döntöttem, hogy otthon maradok. Steve nem tudta mire vélni a dolgot. Észrevette, hogy tegnap óta furán viselkedem.
- Evangeline, úgy látom, hogy valami nagyon gyötör! Kérlek, mondd el nekem, hogy mi bánt!
- Semmi nem bánt, csak egyszerűen nincs ma kedvem semmihez. - mondtam sóhajtva.
- De valami oka csak van!
- Tényleg nincs semmi oka. Az embereknek szoktak ilyen napjai lenni. Neked nem volt még sose, hogy reggel felkeltél és érezted, hogy még élni sincs kedved?
- Voltak már ilyen napjaim.
- Na látod!
- Tudod mit! Én is itthon maradok ma és megpróbállak felvidítani! - mondta Steve mosolyogva.
- Ne, miattam ne maradj itthon! - mondtam hirtelen.
- Nem szeretnéd ha itt maradnék? - kérdezte lepődötten.
- Félre értesz! Csak nem akarom, hogy miattam itthon maradj!
- Jó, de mit fogsz itthon egyedül csinálni?
- Ne aggódj, majd megnézek egy filmet. - mondtam Steve-nek.
- Jó, de ha van valami, hívj fel és én itt leszek!
- Rendben!
- Na puszi, sietek haza! - mondta Steve, majd megcsókolt.
- Szia! - köszöntem el tőle.
Amikor elment, leültem a kanapéra. Bekapcsoltam a tévét, majd váltogatni kezdtem a csatornákat. Igazából nem is nagyon néztem a tévére, Marcosra gondoltam, hogy vajon most mit csinálhat.
És ez így ment egész héten át. A munkahelyen is állandóan Marcos járt a fejemben, de tudtam, hogy mostmár akárhogy is lesz, Steve mellett kell maradjak. A sors őt szánta nekem, vele kell hogy maradjak és boldoggá kell tegyem. Ha Marcos vissza is tér, nem szabad hozzá visszamenjek.