- Tessék? - Hallatszott bentről egy hang.
Benyitottam, majd bementem. A férfi volt bent, akivel este beszéltem.
- Jó napot uram. Én vagyok a lány tegnapról!
- Igen tudom, ööö...
- Evangeline.
- Ja igen, Evangeline! Nos akkor, most hogy itt van, jöjjön velem.
- Hova megyünk? - kérdeztem.
- Azokhoz a személyekhez, akik magát meghallgatták.
- Rendben. - mondtam, majd kimentünk az ajtón. Amikor kiléptünk megláttam miközben az egyik nő zsűri, aki engem kigúnyolt Marcossal flörtöl. Nagyon mérges lettem, amikor ezt megláttam. Egyből odaléptem hozzájuk.
- Szabad megtudnom, hogy mi folyik itt?
- Evangeline, ő itt Jessica. - mutatott be neki Marcos.
- Nagyon jól tudom, hogy kicsoda! - néztem a csajra szúrós szemmel.
- Honnan ismered? - kérdezte Marcos csodálkozva.
- Ö, ne haragudj, de ismerlek? - kérdezte a csaj mosolyogva. Bizonyára már elfelejtette az arcomat.
- Lehet nem ismersz már, de én vagyok az a lány, aki szerintetek kocsmában lép fel részeg emberek előtt!
- Te vagy az a lány! - jutottam eszébe a csajnak.
- Miről beszéltek? Jess, csak nem te vagy az egyik zsűritag? - kérdezte Marcos lepedten.
- Ő az egyik az öt zsűri közül! Te honnan ismered Marcos?
- Vele voltam randin, amikor beteg voltál!
- Hogy mi? Ezzel a perszónával? - kérdeztem idegesen.
- Hogy mit mondtál? - lett ideges a csaj.
- Jól hallottad! Aki megaláz másokat, azok nem érdemelnek kedvességet!
- Kikérem magamnak! Én csak az igazat mondtam! Tehetségtelen vagy! - mondta dühösen Jessica.
- Elnézést Jessica, de ebben nekem is van egy két beleszólásom, mivel én vagyok a főnök. Hallottam ezt a kislányt énekelni és nála tehetségesebbet nem ismerek! Te jó ég! Bele sem merek gondolni, hogy hány tehetséges embert küldtetek el azzal, hogy nincs hangja! Inkább tudod mit? Ki vagy rugva Jessica! Mondd meg a többieknek is, hogy nincs miért többet bejöjjenek dolgozni.
- Na de főnök!
- Semmi főnök. Kérlek, távozz.
Jessica dühös tekintettel nézett a főnökre, majd rám. Látszott az arcán, hogy vízbe tudott volna folytani. Én elégedett arccal néztem Jessicara, kihúztam magam, majd ezt mondtam:
- Astalavista, baby!
Jessica mérgesen, de úri hölgyként távozott. A férfi és Marcos halkan kuncogni kezdett a viselkedésemen.
- Nos akkor, ha minden probléma megoldódott, szeretném ha ezentúl nálunk dolgozna.
- Úgy érti, hogy énekesnőként?
- Igen, úgy értem. - mondta O'Donnel.
- Ez volt a gyerekkori álmom!
- Most akkor az álma valóra válik! - mondta a férfi, majd megütögette a hátam.
Én elengedtem, majd letöröltem a könycseppet a szememből, ami az örömtől kijött.
- Menjenek nyugodtan haza.
- De nem kell énekeljek vagy ilyesmi?
- Nem kell! Vegye úgy, hogy tegnap este már meghallgattam!
- Ó, köszönöm! - mondtam boldogan, majd Marcosra néztem.
- Köszönjük! - mondta Marcos.
- Akkor mi most... megyünk! - mondtam mosolyogva.
- Rendben. Vigyázzanak magukra. Majd az ünnepek után jelentkezzen nálam. Viszlát!
- Rendben. Viszlát! - köszöntünk el Marcossal, majd elindultunk a kijárat felé.
- Jajj, úgy örülök, Marcos!
- Azt elhiszem! - mondta mosolyogva.
- Figyelj csak... nem ünnepeljük meg ezt a jóhírt? - kérdeztem Marcostól szégyelősen.
- De, ez jó ötlet! Majd áthívjuk Marthat is meg a férjecskéjét is.
- Hát, Martha és Patrick nincsenek itthon. A rokonoknál vannak.
- Akkor megünnepeljük kettesben. Legalább Karácsony másnapját nem töltjük egyedül!
- Igen... kár hogy a szüleink messze vannak!
- De biztos a te szüleid és az én szüleim együtt töltik az ünnepeket, mint minden évben.
- Igen, ma felhívom őket.
- Majd én is később!
- De ne mondjuk meg még nekik, hogy te és én... tudod...
- Jó, nem mondjuk meg! - egyezett bele Marcos.
Beszélgettünk még egy darabig, majd a lakásánál elköszöntem tőle.
- Akkor majd este várlak nálam! - mondtam.
- Majd hatkor átmegyek.
- Jó, akkor hát, szia! - köszöntem el mosolyogva.
- Szia.