- Ne ölelgess! Fogd már fel, hogy nem akarok tőled semmit! Azt hittem csak a barátom akarsz lenni, de mostmár ha kérnéd se lennék az!
- Eleinte komolyan gondoltam, hogy csak a barátod akarok lenni, de nem tudok rád barátként nézni. Nem tudom elfogadni, hogy azzal az alakkal jársz!
- Pedig ideje lenne hozzá szoknod! Azt akarom, hogy messziről kerülj el, ha Steve megtudja, hogy a szerelmeddel zaklatsz, biztos szétveri a képed! - mondtam neki dühösen.
- Nem érdekel ha szétver!
Én haragos tekintetet vetettem Marcosra. Nem értem hogy nem tudja felfogni ennek a súlyát. Őt megveri, engem pedig elhagy Steve, mert nem árultam el neki, hogy Marcos próbálkozik nálam.
- Ide hallgass Marcos! Ha most hazamegyek, mindent elmondok Steve-nek! Elmondom, hogy zaklatsz, aztán számolj a következményekkel!
- Mondd csak el! Engem nem érdekel! - mondta Marcos rezzenéstelen arccal.
Én szomorúan neki dőltem a falnak. Hiába mondok akármit Marcosnak, semmitől sem tántorodik el.
Marcos közelebb jött, egyik kezével a falnak támaszkodott, közel a fejemhez. Fejével közelebb hajolt hozzám.
- Evangeline, nem tudok nélküled élni! - mondta szomorú hangon.
Hirtelen megállt bennem a levegő, csak nyeltem egy nagyot. Marcos mélyen a szemembe nézett, miközben közeledni kezdett az arcomhoz. Már majdnem megcsókolt, amikor nevetés zavart meg minket. Egy kisgyerek ment a szüleivel, de nem vettek észre minket, mert senki sem nézett be a két épület közé.
Marcos épp feléjük fordította a fejét, ekkor én gyorsan arrébb mentem.
Mikor vissza nézett, látta, hogy arrébb mentem, ezért felém fordult.
- Evangeline, tudom, hogy szeretsz! Ha most nem zavartak volna meg, simán hagytad volna, hogy megcsókoljalak!
- Ez nem igaz! - tiltakoztam.
- A szived mélyén még mindig engem szeretsz, csak hazudsz magadnak, hogy Steve-et szereted!
- Marcos, mi már sosem leszünk együtt! Boldog vagyok Steve-vel, kérlek, ha szeretsz, ha igazán szeretsz, akkor engedd, hogy boldog legyek vele. - mondtam elcsuklott hangon.
Marcos szomorúan nézett rám. Nem tudom felfogta e amit kértem tőle, de a nézése alapján megértette amit mondtam.
Nem szóltam egy szót se, csak elindultam a járda felé. Marcos ekkor megszólalt.
- Komolyan ezt akarod?
- Igen! - mondtam halkan.
- Holnap este elutazok Manchesterbe. Lehet, hogy utoljára fogunk találkozni! Csak annyit kérek, mielőtt elmegyek, hogy légy boldog Steve-vel! Vigyázz rá! - mondta szomorúan.
- Jó utat! - mondtam szomorú hangon, majd hazamentem.
Steve most is otthon volt, épp evett. Szomorú voltam, de Steve nem vett észre semmit.
- Milyen napod volt? - kérdeztem sóhajtozva.
- Jó volt, neked?
- Nekem is, csak kicsit elfáradtam. Egész nap álltam.
- Akkor pihenj le egy kicsit! - mondta Steve mosolyogva.
Én vissza mosolyogtam Steve-re, majd bementem a szobámba. Lefeküdtem az ágyba, majd szomorúan nézegettem a plafont. Amit Marcos mondott, hogy csak hazudok magamnak, hogy Steve-et szeretem, erre nem tudok választ adni. Szeretem Steve-et, de nem úgy, mint annak idején ahogy Marcost szerettem. Ez a két érzés teljesen más.