- Én is örülök neki, mert régi álma vált valóra.
- Hát igen. Mikor fogsz még találkozni vele?
Erre a kérdésre nem számítottam.
- Nem tudom, hogy mikor fogunk még összefutni. Ezt nem beszéltük meg.
- Értem! - mondta Steve, majd megcsókolt.
- Te mit csináltál a barátodnál? - kérdeztem édeklődve.
- Filmet néztünk meg a nőkről beszélgettünk!
- A nőkről? Milyen nőkről? - kérdeztem összehúzott szemöldökkel.
- A barátomnak gondjai vannak a nőkkel, tanácsokat kellett neki adjak.
-Te kis tanácsadó! - mondtam nevetve.
- Az előbb mintha ideges lettél volna, amikor azt mondtam, hogy a nőkről beszélgettünk. Talán csak nem vagy féltékeny? -kérdezte mosolyogva.
- De igen, féltékeny lettem! - mondtam mosolyogva, miközben a szemébe néztem.
- Akkor azt jelenti, hogy szeretsz!
- Miért? Nem hiszed, hogy szeretlek? - kérdeztem hirtelen elkomolyodva.
- De hiszem, csak ez boldoggá tesz, hogy szeretsz! - mondta Steve, majd néhány hajszálamat félrehúzott az arcomból.
- Szeretlek és ez mindig így lesz! - mondtam, majd szorosan átöleltem.
Amikor mindent megbeszéltünk, én a szobámba mentem, hogy eltegyem magam holnapra. Holnap egy új hét kezdődik. Amikor lefeküdtem az ágyba, megpróbáltam elaludni, de sehogy sem jött álom a szememre. Felkapcsoltam az éjjeli lámpám, majd felültem és lehajoltam az ékszeres dobozom után. Az ölembe vettem a dobozt, majd felnyitottam a fedelét. Ott volt a nyaklánc, amit Marcostól kaptam. Kivettem a dobozból, majd vissza feküdtem az ágyba. Nyakig betakaróztam, a kezem pedig a takaró felett volt és a nyakláncot szorongattam a kezemben. Már semmit sem éreztem Marcos iránt, de ettől a nyaklánctól sosem tudtam megvállni. Ez a nyaklánc a reményt jelentette nekem régen mert abban reménykedtem, hogy belém szeret és boldogok leszünk.
Most pedig szeret és mégsem lehetünk együtt, mert már más mellett találtam meg az igazi boldogságot.